2008.02.07. Csütörtök

Nos, ezer éve hogy nem írtam, nem véletlenül, mivel a legcsekélyebb időm sem volt foglalkozni a géppel sajnos.
Közben csöndben követtem dolgokat, lást Budapest-Bamakós polák, na meg a minap a napirajzon megjelent Ladás rajz kommentjeiből is kiderült, hogy a szerző rallin indult annó csövezett pókkal :)

Na de vissza a saját autóhoz. Élete hátralévő részében már alattam fog gurulni, ez biztos, azonban ez jövő év áprilisáig tart csupán. Nincs az az isten, hogy mégegyszer megpróbáljam levizsgáztatni, sajnos túl sok a hiba.

Az utóbbi hetekben elkezdődött a javítási projekt, kezdve az elejével, ahol össze lett foldozva a seb, már csak egy kicsit szárazabb időre és egy jó kis kittelésre vár. A hátulja igaz ferde egy kicsit, de nincs mit tenni vele, legalábbis pénzem nincs rá, így az marad a helyén.
Időnként persze beindítgattam a télen is, na ennek következtében a múlt héten kinyiffant az önindító. Faterral szétkap, szénkefe csere, tisztítás, egyengetés stb, végül jobb lett mint újkorában, de legalábbis jobban szuperál, mint bármely eddigi önindítóm :)

Ma a lökhárítónak álltam neki. A jobb oldala eltört, szétnyílt teljesen a műanyag, alatta a vas is deformálódott, így gondoltam szétkapom. Muhaha. Minden egyes csavar szétrohadva, flex, fúrógép, satu, kalapács lettek a legjobb barátaim egy röpke órácskára.
Végül arra jutottam, hogy érdekelne egy használt darab valakitől a környékről, baráti áron :)

Ja és febr 1-jével lejárt a zöldkari, így még azt meg kell csináltatnom, ha egyben lesz a kicsike.

Hát ennyi :P

Kommentek

Törölt felhasználó

Na csak felépül végre :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!