Tevékenységtérkép
Ez elment vadászni...
Nos, múlt héten a rendelés utáni második napon már meg is jött az új vezérlőegység (még vannak országok, ahol működik a posta??). Berakás előtt még szétszedtem a csatlakozót is, de a befújt WD40-en kívül abban érdekes módon semmi más folyadék nem volt. Azért áttisztogattam, majd összeraktam mindent.
Légzsák hiba nem volt, viszont sebességjel sem....egészen 1-2 kilométerig, amikor is visszajött!
Na, örültem, mint majom a farkának, bár hamar feltűnt, hogy némi csalás van a dologban: kb. konstans 10 kmh-val a valós sebesség alatt mutat, tehát ha a megszokott 50-60 között megyek városban, az már 60-70, ami egyenes út a tágra nyíló pénztárcához.
Sajnos az események ilyetén alakulása sem tartott örökké, mert hamarosan újra elment a sebességjel, majd mintegy haláltusaként még vissza-vissza jött, de tegnap már egyszer sem működött. Na, mondom, fasza...
Kaptam a szerviztől kapcsolási rajzot a sebességjeladóhoz, de egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ott ment tönkre valami, amikor nemrég cseréltettem ki egy gyári vadiúj darabra...
Mindenesetre ez lesz a következő feladat: lábait megmérni van-e rajta megfelelő test és plusz, illetve csavarozóval megforgatva mozdul-e a mutató...hurrá!

ACU szétkapás
Mivel nem javult a helyzet, így újra kiszedtem az airbag control unit-ot, de mostmár - villanyásszal beszélve - bátrabban álltam neki.
A hátlapját lekapva már látszottak is a beázás nyomai, de a tüskesort megvizsgálva világossá vált a rövidzárlat... (lásd képek)
A zárlat körül a szigetelő zöld lakkréteg fel is hólyagosodott, némi unszolásra pedig csak úgy pattogott lefelé. Az IC-k tetején található nyálka is tiszta buborékos, ami vagy gyárilag ilyen, vagy pedig fel voltak forrósodva, és megolvadt rajtuk a ragasztó. Ezt már sosem tudjuk meg, de ilyen előélettel nem szeretném a légzsákokat erre a vezérlőre bízni a továbbiakban - még a a végén az arcomba durrannak a légzsákok, vagy nem nyitnak ki, amikor kéne...
Mondjuk azért kitakarítottam, és visszaraktam kipróbálni (nyitott ajtóval, teljesen hátratolt üléssel ) - bár az airbag hiba eltűnt - de indulás után pár másodperccel a szoftver letilt és eltűnik a sebességjel.
Meg is rendeltem ebayről az új vezérlőt egy osztrák bontóból, szállítással együtt 56 euró, reméljük holnap meg is jön, és minden helyreáll.
Viszont a sok kivett műanyag burkolatot, és a középkonzolt gyönyörűen átsuvickoltam, kitakarítottam, így most szebb, mint újkorában ... minden rosszban van valami jó Plusz a kis tárolórekesz ill. a szivargyűjtó rizsszemégőjéhez is hozzáférhetek végre: mivel mindekttő kiégett, így ezeket is cserlélem.

Ne igyunk előre kávét a medve bőrére
Milyen remek is volt a hétvége, friss műszakival, letudott vizsgaidőszakkal a hátam mögött!
Ma jöttem haza ausztriába, amikoris az egyik autópálya-pihenőben egy komplett pohár, mintegy két deci kávé beborult középre a pohártartóból a kézifékkar mellé, minek következtében a műszerfalon
rögtön bevillantak a néhány évvel ezelőtti egyetemi autóvillamosság órák, ahol az aktív biztonsági rendszerekről tanultunk. Érdekes egy szerkezet a légzsák, a másodperc töredéke alatt gyorsulást mér, adatokat elemez, döntéseket hoz, és ha kell, egy szemvillanás alatt kinyitja a légzsákot. Emlékszem, tanultunk a jellemző elhelyezéséről is: ütközőzónán kívül, teljesen stabil helyen a merev vázhoz rögzítve, hogy minden gyorsulásértéket pontosan mérhessen. Egy ilyen remek hely a két első ülés között, középen található.
kigyulladt a légzsák hiba felirat, illetve az anyósülési oldal deaktiválva. Gyors megállás, motor leállít, slusszkulcs ki, nézek le jobbra: a mitfahrer légzsák letiltó,engedélyező kapcsolója tölcsérként nyeli a gőzölgő kávét.
Kiszedtem a gombsort, és meg is láttam a lyukon keresztül, hogy a tejeskávé áramlat a légzsákvezérlő elektronikán keresztül folyt le, és ivódott be a kárpitba. Remek.
Hazaértem a kocsival, bár a sebességjel is elment, így csak hozzávetőlegesen tudtam a fordulatszámból, mennyivel megyek. plusz ilyenkor ugye az egyik legfontosabb CAN üzenet kiesése miatt vészüzemmódba kapcsol az ecu, megváltozik a gázpedál-karakterisztika, ami elég idegesítő, meg még ki tudja mi mindent kapcsol le. Mondjuk ezidő alatt legalább nem öregszik az autó, mert nem számolja a megtett kilométereket sem.
Úgyhogy irány az e-bay, lehet vadászni új vezérlőre - 100 euró környékére saccolom a bontottakat. Juppi!
Itthon sógorral gyorsan szétkaptuk a burkolatokat, a vezérlőegység tocsogott a folyadékban. Itt még reménykedtem, hogy hátha, ha kitakarítom a csatlakozót, megszűnik a hiba. Itt jegyezném meg, hogy mégis ki az a címeres ökör, aki egy ilyen fontos vezérlőegységhez tömítetlen csatlakozót rak?! Persze, értem én, hogy beltéri, dehát a pohártartó alatt van közvetlenül....
Szóval a csatlakozófelületen is ott volt a barna trutyi. Kivéve, és közelebbről megvizsgálva több tű töve is megégettnek tűnt, ami barátok közt sem jó jel soha. Azért kitakarítottam, megszárítgattam, hátha jó. Visszaszereltem, akkusaru vissza, gyújtás. Természetesen semmi reakció, csak a lehangoló AIRBAG FAULT hibaüzenet a kijelzőn. De legalább ktiakaríthatom a kárpitot a középkonzol vagy mi alatt. Ójeee!