Címke: klímatöltés (1)

Tevékenységtérkép

Újra működik az ismét elromlott klíma

Ismét elromlott?! No, amennyire borús a cím, annyira jó a vége: a tél folyamán kilehelte a lelkét a klíma, így visszatértünk ahhoz az állapothoz, mint mikor megvettem a kocsit.
Ha már úgy is két hetet szervizben állt a kocsi, megkértem őket, nézzenek rá a klímára is. Jött a nagy  sóhajtozás, hogy a kompresszor halott, cserélni kell két csillió forintért, vagy felújítani egy csillióért, de igazából most erre nem érnek rá, majd legközelebb.
Elvittem inkább a müncheni Citroen szervizbe ismerőshöz, aki - miközben kicserélte az első féktárcsákat, és fékbetéteket - megtalálta a hibát is: az egyik cső, amiben a gáz áramlik (vagy ott épp folyik, ki tudja) repedt, így ott ereszt a rendszer. Megrendelte a cseredarabot, következő héten pedig beszerelte, és láss csodát, a gázzal feltöltés után már hűt is, ahogy kell.
Minden jó, ha a vége jó :)

Km óra állás: 161400
2016. június