Tevékenységtérkép
Defibrilláció
A legutóbbi bejegyzésnél ott hagytam abba, hogy az autó megérkezett a szervizbe hajnalok hajnalán. Akkor még július első htét mutatta a naptár. Reggel néhány óra alvás után én is ott teremtem, és megbeszéltem a szerelőkkel, hogy ott hagyom a kocsit a hétre, nézzék át, én pedig addig vonatozok egyet: lesz időm kiolvasni legalább egy könyvet.
Az eltárolt hibakódok gyújtótrafó gondot jeleztek, de kértem őket, nézzék meg azért a gyertyákat is, mivel még alattam sosem voltak cserélve, és lássuk be nem az autó élettartamára voltak tervezve. Alattam kb 50 000 km-t már futottak, az előző tulaj pedig isten tudja, mikor cserélte őket. Mikor leszedték a műanyag borítást, az olajnyílás melletti gyertya üregében észrevették, hogy ott bizony állt az olaj: a sok-sok utántöltéssel néha elbénáztam a dolgot gondolom, és így ottmaradt... természetesen az olaj remek szigetelő, az átütési szilárdása tisztán kb 125 kV ha jól rémlik, így az nem okozhatta a hibát elvileg... persze nincs ott semmi keresnivalója... A gyeryákat kivették: mint várható volt, már nagyon csúnyán el voltak öregedve, de repedés nem látszott a kerámián. Az égéskimaradás oka tehát nem volt még tisztázott. Belerakták az új gyertyákat, és ismét 4 hengerrel dolgozott az erőgép.
Megtörtént az olajcsere is légszűrőstül, mindenestül. Ránéztek, hová tűnt a múltkori csereperiódus óta (most kb 14-15e km) az a pár deci hűtőfolyadék, amit utána kellett pótolnom, de nem találtak folyásnyomot sehol, így ez még kérdéses.
Megkértem őket, nézzék már át a kopásjelző vezetékét, sós, latyakos időben miért világít: nem találtak hibát, elvileg magában a fékbetétben nem százas a dolog, de le van tojva. A betétek egyébként még faszantosak.
A másik nagy mizéria pedig a sebességjeladó volt: ez az igazi ok, ami miatt egy hétig ott hagytam a kocsit a Peugeot Fábiánban. A jeladót kivéve ugyanis látszott, hogy a műanyag fogaskerék nemcsak le volt nyalva, hanem egyenesen összeolvadt. Az ok pedig prózai: a difi házán belül a féltengelyről lelazult a fogaskerék párja, és befeszülve a jeladón lévővel megolvadt. Ennek a filléres műanyag alaktrésznek a cseréjéhez tehát ki kellett szedni a diffit, és szét is kellett kapni. Illetve ismét kapott egy új jeladót: reméljük mostmár ehhez soha többé nem kell nyúlni. Mostmár a légzsák mizéria is megszűnt. Hurrá!
Következő hétvégén elhoztam az autót, elugrottam a nem messzi savoya parkba fodrászhoz. Mikor indultam volna tovább, az a csoda fogadott, hogy ismét nem járt az egyik henger. Miután ellilult fejem visszanyerte természeteshez közeli színét, visszahajtottam a szervizbe, ahol gyorsan kicseréltük az egész gyújtótrafót, és hogy előre lelőjjem a poént: a hiba elmúlt. Azóta megjártam Ausztriát, Olaszországot és Magyarországot, és ezalatt a párezer km alatt (kopp-kopp) végre ismét minden oké volt! Persze maga a javítás fájt, mert ez az alkatrész beszer áron 40 000 Ft-ot kóstál... egy egybeöntött műanyagot kell elképzelni, aminek egyik végén csatlakozó, alján fixen a négy gyertyapipa, benne pedig két trafó, azaz kipufogó ütemben is gyújt. Két csavar tartja, így pikk-pakk megvan a csere.
A javításoknál a km állás: 228202 (ehhez mondjuk hozzájön a valóságban kb 500 km, ahol nem ment az óra, de ezt fedje a feledés jótékony homálya)

Bergauf bei Wien
Csütörtökön indultam haza, hogy megnézessem az elmenő sebességjel rejtélyét, plusz ha már ott van a kocsi, kicseréltessem a fáradt olajat.
A bécsi emelkedőn felfelé azonban elment egy hengerben a gyújtás. Nagy örömujjongások közepette megálltam a következő pihenőben.
Leszedtem a hengerfejet burkoló műanyagot, de a gyertyákhoz nem egyszerű hozzáférni, rajtuk van egy nagy egybeöntött műanyag gyújtásegység
tovább menni nem akartam, nyilván egyrészt a katalizátor miatt, de sokkal inkább az a tény aggasztott, hogy ez a motorvezérlő még nem oly intelligens, hogy az égéskimaradást tapasztalt hengerben lekapcsolja a befecskendezést. Ergo az elégetlen, folyamatosan befecskendezett benzin pikk-pakk leoldja az olajfilmet a hengerfalról, a következményeket pedig mindenki mérlegelje magában
amit komolyabb szerszámok nélkül (ill. gyertyakulcs nélkül) esélytelennek tűnt tovább szétszedni. A kijelző az Air Pollution Error vagy valami hasonló hibaüzenetet írta nekem bőszen, a hibatárolóban pedig a már ismert sebességjeladó hibán kívül most egy 'A' gyújtótrafó hiba üzenet is fogadott.
Maradt tehát sok agyalás és telefonálgatás után az utolsó lehetőség: felhívni kedves ismerősömet, akivel pont egy éve találkoztam utoljára.
Ez volt este 8-kor, így hamar kiderült, hogy hosszú estének nézünk elébe: összerakja a szükséges felszerelést, szóval 9 felé indul budapestről, majd ideér hozzám éjfél után, és 4 felé vissza is érünk budapestre. Kis csúszással a tényleges menetidő végül hajszálnyival hosszabb lett: 5-kor köszöntünk el a Móriczon. Egy óra alvást sikerült beleszorítani 24 órába...
És hogy mi történt pénteken a szervizben? Arról majd egy következő alkalommal... de egy biztos: szem nem marad szárazon

Ez elment vadászni...
Nos, múlt héten a rendelés utáni második napon már meg is jött az új vezérlőegység (még vannak országok, ahol működik a posta??). Berakás előtt még szétszedtem a csatlakozót is, de a befújt WD40-en kívül abban érdekes módon semmi más folyadék nem volt. Azért áttisztogattam, majd összeraktam mindent.
Légzsák hiba nem volt, viszont sebességjel sem....egészen 1-2 kilométerig, amikor is visszajött!
Na, örültem, mint majom a farkának, bár hamar feltűnt, hogy némi csalás van a dologban: kb. konstans 10 kmh-val a valós sebesség alatt mutat, tehát ha a megszokott 50-60 között megyek városban, az már 60-70, ami egyenes út a tágra nyíló pénztárcához.
Sajnos az események ilyetén alakulása sem tartott örökké, mert hamarosan újra elment a sebességjel, majd mintegy haláltusaként még vissza-vissza jött, de tegnap már egyszer sem működött. Na, mondom, fasza...
Kaptam a szerviztől kapcsolási rajzot a sebességjeladóhoz, de egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ott ment tönkre valami, amikor nemrég cseréltettem ki egy gyári vadiúj darabra...
Mindenesetre ez lesz a következő feladat: lábait megmérni van-e rajta megfelelő test és plusz, illetve csavarozóval megforgatva mozdul-e a mutató...hurrá!

Időszaki szervíz
Ismét eljött az idő egy kis szervízlátogatásra. Az első pont az olajcsere lett.
Ennek örömére számoljunk utána az olajfogyasztásnak: a júniusi csere 185184 kmnél volt, a mostani pedig 211600 körül. A megtett táv tehát kb 26500 km. Ennyi idő alatt ment bele a motorba 5,5 liter olaj utántöltéssel. Azaz ezer kilóméterre vetítve mintegy 2dl a fogyasztás, ami szerintem még nem horribilis.
A szerelő a peugeot fábiánnál mondta, hogy kb fél liter hűtőfolyadék is hiányzott, de hogy hol folyik, arra most nem derült fény.
Nedves időben hol halványabban, hol erősebben világít az első fékbetét kopását jelző lámpa, ennek is utána néztek: a bal oldali érzékelőhöz tartozó vezeték konkrétan el volt szakadva, a jobb oldalit meg hirtelen meg sem találta a srác, így itt egyelőre csak félsikerek vannak.
Fontos javítás lett még a sebességjeladó kicserélése egy újra, így végre megszűnt úgy tűnik az időnként előjövő idegesítő hiba, mikor rövid időre elmegy a sebességjel, és leesik a mutató nullára, tempomat lelővi magát, és néha még a légzsák hiba is befigyelt.
Km óra állás a szervízbevitelkor: 211xxx