Címke: szerviz (3)

Tevékenységtérkép

Téligumi

A hétvégén szervizben járt a kocsi, mert felszínre került pár orvosolandó probléma:
-a múltkori kuplungcserekor elszakadt az egyik motortartó bak, de a gyári ára valami iszonyat magas - főleg a szakszervizben megvéve-, így kicsit várni kell a cserével, míg megveszem a bárdiban.
-kopogás jön a futóműből kanyarodáskor. Tökéletes alapossággal, tüzetesen átnézték az egész futóművet, fékeket, és semmi hibát nem találtak, csak egy találgatás az eredmény: a kormányműben egy kardáncsukló lehet a ludas, amit így fel kell majd újítani. Mivel veszélyesnek nem ítélték, nekem pedig menni kellett vissza Münchenbe, így ez is maradt most (sajnos).
-a bal hátsó ablakemelő-szerkezetben a bovden lecsavarodott, így az ablak csak félig megy le. Ezt majd valamelyik délután meg kell néznem...
-ránéztek megint a szellőzőventillátorra, mert néha-néha kikapcsol rövid időre, ed ismét nem találtak semmi hibát, eltárolva sincs semmi hibakód.

Egyelőre alkatrész hiányában csak a téligumi került fel 271000 km-nél, és az olajnak töltöttek utána, hogy ismét a maximumon álljon.

Bergauf bei Wien

Csütörtökön indultam haza, hogy megnézessem az elmenő sebességjel rejtélyét, plusz ha már ott van a kocsi, kicseréltessem a fáradt olajat.
A bécsi emelkedőn felfelé azonban elment egy hengerben a gyújtás. Nagy örömujjongások közepette megálltam a következő pihenőben.
Leszedtem a hengerfejet burkoló műanyagot, de a gyertyákhoz nem egyszerű hozzáférni, rajtuk van egy nagy egybeöntött műanyag gyújtásegység

tovább menni nem akartam, nyilván egyrészt a katalizátor miatt, de sokkal inkább az a tény aggasztott, hogy ez a motorvezérlő még nem oly intelligens, hogy az égéskimaradást tapasztalt hengerben lekapcsolja a befecskendezést. Ergo az elégetlen, folyamatosan befecskendezett benzin pikk-pakk leoldja az olajfilmet a hengerfalról, a következményeket pedig mindenki mérlegelje magában

amit komolyabb szerszámok nélkül (ill. gyertyakulcs nélkül) esélytelennek tűnt tovább szétszedni. A kijelző az Air Pollution Error vagy valami hasonló hibaüzenetet írta nekem bőszen, a hibatárolóban pedig a már ismert sebességjeladó hibán kívül most egy 'A' gyújtótrafó hiba üzenet is fogadott.

Maradt tehát sok agyalás és telefonálgatás után az utolsó lehetőség: felhívni kedves ismerősömet, akivel pont egy éve találkoztam utoljára.
Ez volt este 8-kor, így hamar kiderült, hogy hosszú estének nézünk elébe: összerakja a szükséges felszerelést, szóval 9 felé indul budapestről, majd ideér hozzám éjfél után, és 4 felé vissza is érünk budapestre. Kis csúszással a tényleges menetidő végül hajszálnyival hosszabb lett: 5-kor köszöntünk el a Móriczon. Egy óra alvást sikerült beleszorítani 24 órába...

És hogy mi történt pénteken a szervizben? Arról majd egy következő alkalommal... de egy biztos: szem nem marad szárazon :)

Kötelező szerviz

Osszefoglalo az elmult hetrol.
Elkeszultek a javitasok, es az autot ki is probaltam, ugyanis mar Ausztriabol irok, ahova vele jottem ki. Az uton minden rendben volt. Isteni az uttartasa, fantasztikusan kenyelmesek az ulesei, es ha kell, szepen meg is indul.
Egy meglepetesben volt reszem, meghozza, hogy mennyire keves LPG kut van Ausztriaban. Konkretan a palya menten egyet sem talaltam... Uticelomhoz erve tehat mar porzott a tank, az utolso kb 50 kilometeren mar benzinnel kellett jonnom.

Nos tehat nezzuk, mit csereltek ki a szervizben az auton 185184 km-es oraallasnal. Az alkatreszek nagy resze (foleg a fontosabbak) gyari Peugeot alkatreszek, ugy mint a fektarcsak, a vezerles stb.
-Elso-hatso fektarcsa, fekbetetek
-Vezermuszijszett (feszitovel es gorgovel)
-Ekszij
-Motorolaj, olajszuro, legszuro
-Hutofolyadek
-Jobb elso kerekagy csapagy
-hatso lengescsillapitok
-gumikeder a kuszobre
-vizpumpa hazzal egyutt
-jobb hatso futomube kitamaszto rud, mert logott

Kapott vadi uj 205/55 R16-os nyarigumikat (Kumho KU31).

Ebben a formaban vettem at a szervizben. Ezutan jonnek meg az aprosagok majd a heten, mint a takaritas, belso ter, borok leapolasa.
A klimarendszerbe belefujtam 1 tisztitospret, de mivel ki tudja mikor volt takaritva (a pollenszuro allapotabol itelve jooooo regen), igy egy masodik dobozzal is bele fogok fujni.

Ami meg hatravan:
-egyelore nem igazan tudok hosszu listat irni, a kasztnin korben talalhato aprobb nyomodasokat jo lenne egyszer kijavittatni, de ezektol nem dol ossze a vilag.
-Kipufogora kell figyelni, nyilvan korrodal, ahogy kell
-Motorhazteton belul van egy kis rozsdafolt, azt mihamarabb rendbe kell raknom
-Felnit a szervizesek szerint gorgozni kell, mert 4-bol 2 meg van utve, de mivel sikerult kiegyensulyozniuk olommal is frankon, igy ez sem olyan egeto problema.

Autopalyan remekul vizsgazott, 135-os utazoval, illetve a becsi elkerulon levo korlatozassal, nomeg a Becs elotti uszkve 10 km-es dugoval egyutt 10 litert evett gazbol, ami ha az arat szamitjuk, benzines fogyasztasra vetitve egesz kedvezoen alakul:
Itt kint 1 liter gaz olyan 235 Ft-ra jott ki, ami a korulbeluli benzinarnak 55%-a, tehat a "benzines" fogyasztas 5,5 l/100km korul alakul.
Azt hiszem, ezzel elegedett lehetek ;)

Zsó @ . Peugeot 406 . 3 fotó . Szólj hozzá!